Budapest belvárosában, a Molnár utcában van az Erdélyi Magyarok Egyesülete, a maroknyi aktív csapat életben tartja a mostohán kezelt civil szervezetet, hétről hétre igyekeznek a Magyarországra áttelepült erdélyieknek a szülőföld emlékét, üzenetét közvetítő rendezvényeket szervezni, otthoni könyveket, lapokat beszerezni, árusítani, erdélyi vendégeket meghívni. Kiss Béla, az egyesület elnöke és mindenese úgy tapasztalja, hogy Magyarországon nem nézik jó szemmel az erdélyi magyarok kisebbségi szervezkedését. Az még a legenyhébb, hogy a rendőrségen is makacsul "románoknak" nevezik őket. Legutóbbi, március végi rendezvényükön a kolozsvári Művelődés főszerkesztője, Szabó Zsolt mutatta be a 11-es, szociálpolitikai súlypontú számukat. Egy 1995-ben Torockón rendezett szociálpolitikai tábor irányította erre a fontos kérdésre a figyelmet. Az RMDSZ ápr. elsejétől szociális és egészségvédelmi irodát nyit Kolozsvárott, melynek vezetője a Budapestről hazatelepült fiatal szociológus, Várhegyi Ilona. A romániai magyarokat meg kell tanítani a saját sorsukon jobbítani, a szociális munka fontosságát felismerni, hangsúlyozta az esten jelen levő Várhegyi Ilona. Az áttelepült erdélyiek felvetették problémáikat, mire a meghívott népjóléti minisztériumi helyettes államtitkár, Bíró Boldizsár elmondta: az áttelepültek esetében az ügyek intézésében /nyugdíj, gyermeksegélyek/ súlyos akadályt jelent a román és magyar állam közötti alapszerződés rendezetlensége, a jogi és szociálpolitikai problémák intézésének kölcsönös egyeztetésének a hiánya. Egy-egy konkrét ügyben való megkeresésükre a román illetékesek sokszor nem is válaszolnak. Szóba került a romániai magyarok csökkent gyógykezelési lehetősége Magyarországon, illetve az, hogy kevés a 30 napos vízummentesség. Bíró Boldizsár kifejtette, hogy csökkentek az anyagi lehetőségek. /Cseke Gábor: Édes Erdély, kiürült a zsák...= Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 1./
